Külföldről támadják a Mandinert, amióta feltártuk, hogy halálra vertek egy kényszersorozott magyar állampolgárt az ukrán toborzók

Az informatikai támadás elhárításán kollégáink folyamatosan dolgoznak.

Minden tiltakozás ellenére Alain Delon életműdíjat vehetett át.
Életműdíjat kapott Alain Delon a 72. cannes-i filmfesztiválon, az egyik legismertebb francia színésznek lánya, Anouchka Delon adta át az elismerést – jelentette hétfőn az Euronews.
Az ünnepelt színész a európai hírtelevízió szerint a következőket mondta könnyeivel küszködve a díj átvétele után: „Egész életemben a szakmában dolgoztam, megtettem minden tőlem telhetőt. Megrázó volt a ma esti vetítés. Ezt a szakmát én választottam, a legjobbak irányítása alatt dolgozhattam. Úgy tűnik, egy filmsztár vagyok, és ezért a közönségnek tartozom köszönettel, senki másnak.”
Az Euronwes cikkében megjegyzi: pályafutása alatt hét olyan filmje szerepelt a fesztiválon, amiben főszerepet játszott, ám a 83 éves színészt eddig nem díjazták itteni díjjal.
Ismeretes, Delon ellentmondásos kijelentései és életútja miatt többen tiltakoztak a díj ellen, és petíciót is indítottak. Delonnak korábbi voltak rasszista, nőgyűlölő és homofób megnyilvánulásai miatt, valamint azt is a fejére olvassák sokszot, hogy a katonaság óta jó barátja Jean-Marie Le Pennek, a francia szélsőjobboldali politikusnak, Marine Le Pen apjának.
Korábban, a május 19-én megjelenő Le Journal de Dimanche-ban visszautasította az ellene felhozott vádakat Delon, és a következőket mondta: „Azt mondtam, hogy megütöttem egy nőt? Igen. És hozzá kellett volna tennem, hogy több pofont kaptam, mint amennyit adtam. Soha az életben nem zaklattam egy nőt sem” – tette hozzá.